A Turai TC sakkcsapatáról – Tóth Máté József

A sakk szakosztály számára is megkezdődött a 2017/2018-as bajnoki idény. A sakkcsapat idénykezdetéről Tóth Máté József szakosztályvezető számolt be.


Ugyanúgy, ahogy tavaly, most újból a Pest megye 1/A csoportjába neveztünk „csikócsapatunkkal”, melynek zöme iskoláskorú játékosokból áll. Továbbra is a rutin megszerzése a cél, habár nem ártana törekednünk most már egy jobb helyezés elérésére is. Ebben az ötfős megyei bajnokságban, ahol tavaly is 12 csapat indult, nekünk a 8. helyezést sikerült megszereznünk, ami nem a legrosszabb első nekifutásra. Az idén jó lenne a mezőny első felében végezni, habár az első két fordulót elvesztettük.
 
Zsámbék ellen csak másfél pontot sikerült megszerezni az ötből, majd az épphogy második helyre szoruló Szigetszentmárton ellen már kettőt. A legutóbbi alkalommal Alaggal szemben győzni tudtunk (3:2), s ha folytatódna ez a tendencia, akkor nem lehetne okunk panaszra. Ezt a mérkőzést itthon játszottuk, s Tordai Miksa sötét színnel szép győzelemmel mutatkozott be az ötödik táblán, ahol élete első Fide-mérkőzését játszotta. A szintén fiatal, általános iskoláskorú vendégjátékosunk, Mikus Máté egy vesztő gyanús állást fordított meg, imponáló győzelmet aratva a második táblán. A tőlük jóval rutinosabb és felkészültebb Virganc Roland  az első táblán tudott szinte rajt-cél győzelmet aratni, mert a megnyitásban már előnyösebben állt sötét színnel, s egyre fokozni tudta előnyét, egészen a nyerésig.
 
Úgy gondolom, Pásztor Ákos nélkül, aki eléggé stabil, felnőtt tagja a csapatnak, és akire az idén nem nagyon számíthatunk, nehéz lesz jó összeállításban leülnünk. De akárhogy is ülünk le, minden pontért küzdeni fogunk.


tóthmáté
Hozzászólások