KÉZILABDA

Dupla döntetlen

A bajnokság soron következő fordulójában ifi csapatunk Jászberénybe utazott, a felnőttek pedig hazai pályán fogadták Pásztó együttesét. 

Előrehozott mérkőzések Csömörön

Az előre meghirdetetthez képest egy héttel korábban léptek a téli szünet után először pályára a Kóka KSK-Tura csapatai. Csömör ellen nyitották az évet kéziseink, ahol az ifi csapat kiütéses győzelmet aratva 10-62-re győzött. A felnőttek nem tudták megismételni az őszi bravúrt, így a nagy küzdelem ellenére 31-29-re alul maradtak a tavalyi szezon győztese ellen. 

Kiss Eliza október legjobb játékosa

A Pest Megyei Kézilabda Szövetség hónapról-hónapra megválasztja az adott időszak legjobb játékosait. Októberben, mind a felnőtt csapatban mind az ifiknél nyújtott kiemelkedő teljesítményével, Kiss Eliza vehette át a hónap legjobb női ifjúsági játékosának járó elismerést.

Majdnem 100 %-os hétvége

November 18-án Jászárokszállás csapataival mérkőzött meg a Kóka KSK-Tura. A szezon legelső mérkőzésének visszavágóján az ifjúsági csapat egy góllal alul maradt, viszont a felnőttek hazai pályán nem hibáztak.

Ifi bravúr és sima felnőtt győzelem Domony ellen

Domony csapatai voltak vasárnap a Kóka KSK-Tura vendégei. Ifjúsági csapatunk a -különösen a szezon elején- kiváló formát mutató domonyiakat, rendkívül kiélezett mérkőzésen 20-19-re győzte le. A felnőtt csapat, a papírformát hozva, simán, 34-14 arányban győzött.  

Felemás hétvége Mogyoródon

A Kóka KSK – Tura női kézilabdázói vasárnap Mogyoródon vendégeskedtek. Az első mérkőzésen az ifjúsági csapat nagyon simán 17 góllal verte ellenfelét. A felnőtt mérkőzésen azonban már sajnos nem született ilyen örömteli eredmény.

Kettős hazai győzelem Csömör ellen

Október 28-án a Kóka KSK – Tura ifi és felnőtt női csapata is Csömör csapatát fogadta a Pest Megyei Női Kézilabda Bajnokság soron következő fordulójában. A pályát mindkét csapat győzelemmel hagyhatta el, ami azt jelenti, hogy ifistáink megerősítették vezető pozíciójukat a tabella élén, a felnőttek pedig ideiglenesen a 3. pozícióba kerültek előre.