Kettős hazai győzelem Csömör ellen

Október 28-án a Kóka KSK – Tura ifi és felnőtt női csapata is Csömör csapatát fogadta a Pest Megyei Női Kézilabda Bajnokság soron következő fordulójában. A pályát mindkét csapat győzelemmel hagyhatta el, ami azt jelenti, hogy ifistáink megerősítették vezető pozíciójukat a tabella élén, a felnőttek pedig ideiglenesen a 3. pozícióba kerültek előre. 

 

A felnőttek győzelme azért is kiemelkedő eredmény, mivel a Táboros Béla által vezetett csapat a 2016/2017-es kiírás bajnokát verte meg. Ezzel az eredménnyel a tabellán hármas holtverseny alakult ki, amely -a gólkülönbségek figyelembevételével- 3. helyet jelenti számunkra. 

Pest megyei NŐI Felnőtt mérkőzés 7. forduló

Kóka KSK – Tura – Csömöri KSK 29 – 27 (18-15)
Helyszín: Kóka
Játékvezetők: Ifj. Bacs József, Váltó Ádám
Kóka KSK – Tura: Baranyi Zsófia, Bereczki Bernadett, Bodnár Katalin, Czégeni Ildikó, Gulyás Fanni 5, Gyenes Krisztina 2 (1), Hegyi Katrin, Kiss Eliza 10 (3), Pap Tímea, Sári Réka, Szabó Dóra, Szilágyi Noémi 11 (4), Tóth Viktória 1, Varró Vivien,
Csömöri KSK: Agárdi Jasmin 4, Bozsó Brigitta, Cservenák Krisztina 5, Hecz Anett, Kavrán Andrea 4 (2), Kis Bernadett 5, Merse Szilvia 1, Mészáros Anett, Nehéz Tímea, Orbán Anikó 7, Szamuelcsik Zsuzsanna, Wendler Nikoletta 1,
Büntetések: 12 perc ill. 12 perc
Hétméteresek: 8/9 ill. 2/2

 

Pest megyei női ifjúsági mérkőzés 6. forduló

Kóka KSK – Tura – Csömöri KSK 54 – 9 (29-2)
Helyszín: Kóka
Játékvezetők: Ifj. Bacs József, Váltó Ádám
Kóka KSK – Tura: Baranyi Zsófia 6, Benke Dorottya 3, Bereczki Bernadett 13 (2), Braun Réka 5, Czégeni Ildikó, Csábi Linda, Haris Dóra 9 (1), Hegyi Katrin, Kiss Eliza 15, Németh Klaudia, Sári Réka 3,
Csömöri KSK: Bakos Lívia, Balázs Niké Cintia, Balogh Cintia, Bata Lívia Teréz, Daruka Evelin, Medve Zsófia, Nyiri Veronika 2, Paulovics Bianka 3, Pillók Bernadett 1, Szekeres Panni 3, Varga Vivien Boglarka,
Büntetések: 0 perc ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/4 ill. 0/1

 
Hozzászólások