A szakosztályról

A Turai Torna Club kézilabda szakosztálya 2016-ban az egyesület alapításával azért jött létre, hogy – ahogyan a sakk és a torna szakosztály is – kifejezetten versenyzést, versenysportot tegyen lehetővé. Az egyesület és a kézilabda szakosztály egyértelmű célja, hogy az egykor NB2-es szintet is elérő turai kézilabdázás ismét elérje a nemzeti bajnokságot. Ezen cél elérését azonban jelenleg az a szabály, miszerint a kézilabda bajnokságokat csak teremben lehet lebonyolítani, megnehezíti. Mivel városunkban nincsen megfelelő létesítmény a bajnokságokban való szabályos részvételre, a Turai Torna Club a Kóka KSK-val együttműködve közösen alkot csapatot Kóka KSK – Turai TC néven. Ennek az együttműködésnek keretében a két klub két csapattal vesz részt a Pest Megyei Kéilabda Bajnokságban. A 13-18 éves korosztály a Pest megyei női ifjúsági bajnokságban, a felnőttek pedig a Pest megyei női I. osztályban mérkőznek meg a bajnokság többi csapatával.

 Férfi ágon jelenleg nincs csapata a TTC-nek, mert az egyesület indulásakor végzett igényfelmérés alapján nem mutatkozik rá akkora igény, amely elegendő lenne egy folyamatosan stabil létszámú csapat működtetéséhez, azonban az egyesület nyitott arra, hogy amennyiben elég nagy számú jelentkező igényeli ezt a lehetőséget, a férfi bajnokságban is csapatot állítson ki.

Jelentkezni folyamatosan van lehetőség, a szakosztály szívesen fogadja azok jelentkezését, akik versenyszerűen szeretnének kézilabdázni.