Honnan indult a pályafutásod, mikor kezdtél el kézilabdázni?
16 évesen igazoltam az NB1-es BHG csapatába.
Ez egy igen korai döntés volt, hogyan tudtad összevetni ezt a tanulással?
Úgy, hogy onnantól kezdve magántanuló lettem.
Milyen csapatoknál játszottál már felnőtt korodban?
Felsorolni sem tudom, külföldiek és hazaiak.
Kik voltak azok a felkészítők, edzők, akikre szívesen emlékszel vissza ebből az időszakból?
A nevelőedzőm Uzsoki Laci bácsi volt, és utána mivel megfordultam pár csapatnál, olyan edzők kezei alá kerültem, mint például Fekete Béla, Németh András, Kiss Szilárd és hát sorolhatnám a külföldieket.
Mindenkinek van egy mezszáma, téged legtöbbször a 7-es mezben láthattunk. Jelent ez számodra valamit? Vagy örökölt esetleg?
Hát augusztus 7-én születtem, és mivel mindez 1973-ban történt, voltam 73-as is, de a válogatottban főleg a 7-es mezben játszottam.
Csapattársak közül kikre emlékezel vissza legszívesebben, aki esetleg segített téged?
Többeket ki tudnék emelni, de a legkedvesebb meglepetés számomra egy háromszoros olimpiai bajnok Katrine Fruelund. Őt Viborgban ismertem úgy meg, hogy nagyon közeli és baráti kapcsolatba kerültem vele. Emellett a francia világbajnokot Leila Lejeune-t emelném még ki.
Említetted, hogy több külföldi csapatban is játszottál. Hogyan ment a kommunikáció?
Hát meg kellett tanulni pár nyelven, vagyis rákényszerültem, úgyhogy a szláv nyelveket ismerem/ismertem, még oroszból is ötös voltam az általános iskolában és gimnáziumban. Így nem volt nehéz megtanulni horvátul. És hát természetesen az angol eleve elvárás volt. Kicsit beszélek németül, mert német a férjem, tehát voltak kényszerítő körülmények. A kommunikáció nagy része az edzéseken kívül folyt, mert a pályán és a mérkőzéseken minden sokkal értelemszerűbb volt, mind támadásban, mind védekezésben. Idővel kialakultak a párkapcsolatok a játékosok között, így szó nélkül megértettük egymást.
Minden sportolónak álma, hogy egyszer felhúzhassa a címeres mezt. Nálad mikor volt ez először?
17 éves koromban.
És ez hogyan jött? Felkértek, kinéztek?
Tehetségesnek számítottam, és meghívtak a felnőtt válogatottba, de korábban voltam mindenféle korosztályos válogatott is.
Vannak olyan érdekes történetek, amelyekre szívesen emlékszel vissza erről az időszakról?
Vannak sztorik, viszont a legviccesebbeket most nem mondanám el, mert látom, hogy vannak itt fiatalkorúak is.
Rólad neveztek el egy utánpótlás programot, a Németh Helga programot. Tudnál erről mondani néhány szót?
Az érdi utánpótlást építettük, én ott voltam utánpótlás vezető, játékos másodedző, és akkor jött ez az ötlet, hogy az iskolai testnevelés keretein belül oktassuk a kézilabdát. Elsősorban viszont a játék szeretetét, a mozgás örömét próbáltuk meg erősíteni a gyerekekben, hogy ezt beépítsék életmódjukba.
És tart még ez a program?
Nem, már megszűnt, illetve tavaly még volt úgynevezett Németh Helga Dechatlon Torna, de a politika sajnos közbeszólt.
Minden sportoló az olimpiát tekinti elérendő célnak, azonban egy világbajnokság is jelentős esemény. Lehetőséged volt az olimpia előtt 1995-ben a világbajnokságon is részt venni, ahol második helyezést ért el a csapat. Hogyan emlékszel erre vissza?
Ó, Erzsike néni kezére emlékszem, mert a világversenyeken valahogy mindig engem húzott ki a kalapból és engem vittek dopping-kontrolra, úgyhogy néha órákig maradtam a dopping helységben, ezért lemaradtam sok-sok győztes meccs utáni ünneplésről.
És az, hogy lemaradtatok az aranyéremről?
Természetesen csalódás, mert akkor is csak második lettem, de így utólag úgy gondolom, hogy egy ilyen világversenyen az ember a legtöbbet hozza ki magából és függetlenül az ezüsttől, nagyon nagy sikerélmény volt.
Talán mindenki ismeri a Republic együttes Szállj el kismadár című dalát. Ez akkoriban egy himnusz volt a csapatnak?
A mérkőzések előtt, az öltözőben, mindig megszólalt a magnó, és egyszer csak ez a zeneszám vált az indulónkká, mert mindig meghallgattuk. Ebből aztán a ’95-ös világbajnokságot követően hagyomány lett.
Végezetül, mit tanácsolsz a kézis fiataloknak?
Azt, hogy alázattal és szorgalommal tegyék a dolgukat, és ne hagyják abba a játékot még idősebb korukban sem.
Tura, 2017. augusztus 19.
