Az épülés útján – a turai sportcsarnok alapkőletétele

Bár 2018. március 8-a a nemzetközi nőnap miatt az egész világon ünnepnap, Tura számára mégis egy különleges dátum lesz a jövőben. Ezen a napon került ugyanis elhelyezésre az újonnan épülő sportcsarnok alapköve a Turai Hevesy György Általános Iskola melletti területen.

Egy új korszak kezdődött meg a turai sportélet történetében. Több évtizedes várakozás után a városnak lehetősége nyílt az egyik legnagyobb álmának beteljesítésére, egy minden igényt kielégítő sportcsarnok megépítésére. Több hónapos előkészítés után jöttek létre azok a megállapodások, amelyek lehetővé tették, hogy elindulhasson a sportcsarnok tervezése és így lépésről-lépésre elérkezzen az idő az ünnepélyes alapkőletételhez.

 
Erre az eseményre az sportcsarnok tervezett építési helyén, a Hevesy György úton került sor. A rendezvényen jelen voltak többek között Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, Dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, Bognár László az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Elek Gábor az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője, Király Sándor az FTC férfi szakág és utánpótlás vezetője, Lévai Ferenc a BioTech USA Kft. tulajdonosa, Eich László a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója, Dr. Bőhm András az Aszódi Járási Hivatal vezetője valamint Dr. Urbanics Gábor a Gödöllői Járási Hivatal vezetője. Továbbá megtisztelték ezt az eseményt a Ferencvárosi Torna Club volt és jelenlegi világsztárjai, Kökény Beatrix, Pádár Ildikó, Szarka Éva, Fiedler Erika, Szucsánszki Zita, Szekeres Klára, Kovacsics Anikó, Hornyák Dóra és Bíró Blanka.
 
„Hogyan kezdődött ez a beruházás?” -kezdte Szendrei Ferenc Tura Város polgármestere ünnepi beszédét. „A turai ember gondolkodásában, álmaiban központi helyet foglal el a melegvíz, másodikként a kastély […] és nekünk nem volt egy rendes tornatermünk sem.”
 

A polgármester beszédében külön köszönetet mondott Dr. Pesti Imrének és Czerván Györgynek, a projekt előkészítése során nyújtott segítségét és a források előteremtésében végzett tevékenységét. Kitért arra, hogy a tervezés szakaszába lépve egy tervtanács megalapításával igyekeztek minden olyan igényt felmérni, amelyek befolyásolhatták a csarnok funkcionális kialakítását, mint például az iskolával való együttműködés, a mindennapos testnevelés miatt fellépő helyhiány orvoslása, a Turai Torna Club kézilabda és torna szakosztályának versenykörülményeinek megteremtése. „Az is megfogalmazódott, hogy egy külön tornacsarnok-résszel (amely nem összekeverendő a sportcsarnokkal) bővüljön a létesítmény…”. Hozzátette a csarnok mintegy 500 fő befogadására alkalmas lelátót és egy akkreditált, 20×40 méteres, szabványos játékteret kap, valamint minden olyan funkcionális helyiséggel (öltözők szertár, iroda stb.) rendelkezni fog, amelyet egy ilyen korszerű létesítménynek tartalmaznia kell.

 

„…szeretném hangsúlyozni, hogy Tura nagyon pici ahhoz, hogy egy létesítményt meg tudjon célozni úgy, hogy finanszírozható legyen…” Szendrei Ferenc elmondta, hogy a beruházás bruttó összköltsége megközelíti az 1 milliárd forintot, amely 70 %-ban TAO finanszírozásból, 30 %-ban pedig saját forrásból tevődik össze. Hozzátette, a Ferencvárosi Torna Club a közel 700 millió forintos részt a Magyar Kézilabda Szövetség keretéből kapta meg erre a turai székhelyű, úgynevezett bemelegítő csarnokára. A további körülbelül 300 millió forintos önrészt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vállalta át, így ez a még mindig jelentős összeg sem a települést terheli.

 

„Elérkeztünk ide a mai napon, amikor összeállt a pénz, összeállta az akarat, és a közbeszerzések is folyamatban vannak.” A jövővel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a közbeszerzések várható lezárása április vége, és ezután kezdődhet meg a tényleges kivitelezés.

 

Beszéde végén Szendrei Ferenc külön köszönetet mondott Kocsis Máténak a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének valamit Kubatov Gábornak a Ferencvárosi Torna Club elnökének.

 

„Ez az alapkőletétel azt jelenti, hogy ez a beruházás hamarosan meg fog indulni” – ezt már Czerván György mondta, aki felszólalásában kitért arra, hogy Magyarország lakosságához viszonyított olimpiai érmek tekintetében a világ élmezőnyébe tartozik ezért a kormányzat kiemelten fontosnak tartja a rendszeres testmozgás, a mindennapos testnevelés lehetőségének megteremtését. „Véleményem szerint a sportba történő befektetés, az egészségügybe történő befektetés” -reagált arra a közvélekedésre, miszerint sportlétesítmények helyett inkább egészségügyi létesítményeket kellene építeni. A beruházás pénzügyi forrásairól elmondta, hogy az teljes egészében hazai forrásból kerül finanszírozásra. Kapcsolódva a polgármesteri beszédhez, kiemelte, hogy a pest megyei kompenzációs alapból kiírásra kerül belterületi utak fejlesztésének támogatására való pályázat, amelynek keretein belül Tura 5 út felújítására kaphat támogatást mintegy 130 millió forint összegben.

„Hajrá Tura, hajrá Fradi, hajrá magyarok!” – zárta az államtitkár.

Az ünnepi beszédek után az alapkövet szimbolizáló kapszulába elhelyezésre került a csarnok tervrajza, a Turai Hírlap alapkőletételről hírt adó száma, és egy jelképes kő. Ezt a kapszulát a támogatók és közreműködők közösen helyezték el az erre a célra kialakított helyen.

„Amikor eszközöket áldunk meg, vagy éppen építményeket, akkor mindig megáldjuk azokat az embereket is, akik használják, akár az eszközöket, akár az építményeket.” – mondta köszöntőjében Palya János plébános, aki az esemény lezárásaként megáldotta az épülést szimbolizáló alapkövet. „Remélem itt leszek a szalagátvágáskor is, és akkor megáldhatom azt a munkát, amit végeztek rajta mindazok, akik az alapok előtt kezdték ennek az építését.”

A Turai Torna Club üdvözli a beruházás megindulását, és sok sikert kíván a beruházóknak.

A rendezvényen készült képek az alábbi galériában tekinthetők meg.
Hozzászólások