Beszámoló a tornabemutatóról - turaitornaclub.hu

Beszámoló a tornabemutatóról

2017. augusztus 19-én a Híresvárosi Vigadalom Sportnap keretein belül került megrendezésre a TTC Torna szakosztályának látványos bemutatója. Lendvai Mártonné beszámolóját az eseményről változatlanul közöljük:

 

quotation marks leftMajdnem 2 évvel az újraindítás után, az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretén belül, tornabemutatót tartottunk az iskola salakos kézilabdapályáján.


A BEMUTATÓ NEM JÖHETETT VOLNA LÉTRE, HA NINCS A SZENDREI FERENC POLGÁRMESTER ÚR ÁLTAL VEZETETT ÖNKORMÁNYZAT, AKI A KÖZEL 100 TORNASZER "ÚJRAÉLESZTÉSÉT" MAGÁÉVÁ TETTE, ÉS AZ UTOLSÓ FILLÉRIG FINANSZÍROZTA!

KÖSZÖNET ÉRTE!

Köszönet és hála jár még Dr. DOLÁNYI KATALIN FŐORVOSASSZONYNAK (az első tornászlánynak), aki néhány héttel a bemutató előtt sürgősséggel elaltatta, és egy éjszaka "megműtötte" Marci bácsit - kidobva a vakbelét -, hogy a bemutató mozgatórugójaként egészsége teljében tevékenykedhessen.

A salakot az Önkormányzat tulajdonában - de a Művelődési Ház kezelésében - lévő 16 m x 16 m-es műfű szőnyeggel takartuk le és rendeztük be.

Ezután már csak a jó időért fohászkodtunk! Ami megadatott!

Felsorakoztak a gyönyörű tornásztapadós lányok. (Névsorban sorolom őket, hogy ne legyen bántódás.)

Benyovszky Nikolett (Hatvan), Baranyi Enikő, Bazan Noémi, Csörgi Andrea, Edvi Emília, Farkas Flóra, Lévai Mandula, Marosvölgyi Lara, Marosvölgyi Zsófi, Matvejeva Melissza, Miklós Edina, Sáfrány Sára, Sági Dorina (Lőrinci), Sára Bernadett, Sima Zoé, Tóth Vercsi, Tóth Rozi,

és a kicsik:

Edvi Niki, Mácsai Liza, Míró Barka

valamint az egyedüli kitartó "férfiember":

Barcsik János

A sorok között állt volna még Petrik Petra - Kaszás Alíz leánykája -, aki az edzésekről soha nem hiányzott, de Édesanyját a sors egy újabb műtéti próbatétel elé állította (amit azóta már ismét példaértékűen megoldott), ezért Petra nem tartózkodott itthon. Majd a következő bemutatón megcsillogtathatja tudását, gyógyult Anyukája, és mindannyiunk örömére!

A bemutató a 14 m x 2 m-es rugós padló talajcsíkon kezdődött.

Ezen a szeren tornászaink diákolimpiai kötelező és egyéni gyakorlatokat mutattak be.

Ezután a "bukfenctől a nyújtott szaltóig" mintegy 16-18 féle talaj elem bemutatására került sor.

A 10 cm széles két gerendán egyszerre, szintén kötelező és több szabadon választott gyakorlatot láthatott a népes nézőtábor.

Mini gumiasztalugrások (trampolinok) következtek. Nekifutásból, 2 m feletti szaltókkal ámították el a közönséget tornászaink.

A bemutatót a "nap fénypontja" zárta. Az Önkormányzat tulajdonában lévő 6 x 3 m-es gumiasztalon (trambulinon) és a tornászok által befizetett tagdíjból vásárolt (Turai Torna Club tulajdonú) 4 m x 2,5 m-es gumiasztalon az "egekig" röpködtek a szaltózó lányok.

(A nagy gumiasztal része a biztosan megépülő, leendő Sportcsarnok melletti szabadtéri TORNAKERTNEK, ahol majd még felállításra kerül egy mászófal, egy szivacsgödör, korlát nyújtó stb. Addig, állagmegóvás miatt, a kertünkben működik a gumiasztalos edzés, minden nap délelőtt 9-11-ig.)

ÉS EZUTÁN TÖRTÉNT AZ IGAZI "CSODA"

Két tornászpalánta, Marosvölgyi Zsófi és Miklós Edina titokban megtanult, egyéni gyakorlatsorozattal kedveskedett Marci bácsinak!

ITT SZEM NEM MARADT SZÁRAZON!

A MARCI BÁCSIÉ SEM!

Az egész gyakorlat bemutatása alatt folyamatos volt a taps!

Ezt tetézte még két unokai ölelés, Lendvai Száva 5 éves leendő tornászpalántától és Lendvai Lotti, a már kinőtt tornászunokától.

Ettől szebb ajándékot nem kaphatott volna Marci bá' a 70 évesen újraindított munkája elismeréséül.

Ez az egész bemutató, és a siker, nem jöhetett volna létre egy ÁLDOZATKÉSZ, ODAADÓ EDZŐCSAPAT MUNKÁJA NÉLKÜL!

Kókai Anita, Seres Csilla, Jamrik Szilvi (Tornásztanítványok) és a turai "gyökerű" Testnevelő Tanár, férfi tornász Lukács Dani egy emberként segítette sikerre Marci elképzeléseit.

No, és nem szabad elfeledkeznünk - a szinte már edzőszámba menő segítőinkről!

Őszi Gabiról (Miklósné), és Csányi (Cseszka) István - volt fiú tornász tanítvány - hathatós munkájáról. Cseszka, a szőnyegeken aludva, Dani sátorban őrizte a már előző napon kirakott szereket.

ÉS A SZÜLŐK!

Egy emberként pakolnak - naponta - ki és be, valamint a bemutató előtt és után is, aki "élt és mozgott", rakodott. Egy fél óra sem kellett, és minden a helyére került.

Köszönet érte!

Külön köszönet illeti Marosvölgyi Nándor Apukát, aki "teherautós bravúrjával" a 6 m-es gumiasztalt EGYBEN szállította a kertünkből a bemutató helyszínére. Egyébként előtte és utána is elemeire kellett volna széjjelcsavarozni az asztalt, ami 100 rugót tartalmaz.

Az Anyukát - Kókai Ildikót - is köszönet illeti, aki az összes leány sportolóhoz méltó hajkölteményeit fonta, órákon keresztül.

Nem lehetünk elég hálásak azon Szülőknek sem, akik a frissítő innivalóról sem feledkeztek el, és konyhánk dolgozóinak, akik a "kalóriapótló" ebédről gondoskodtak.


Az egész bemutató "bearanyozta" napunkat, és további fáradhatatlan munkára ösztönöz mindannyiunkat.

Lendvai Márton
tornaszakosztályvezető edző olvasatában,

Lendvai Mártonné

Kapcsolódó galéria